Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a hallgatás a gyengeség jele. Hogyha nem figyelnek ránk, az egyenértékű a halállal ( az ego számára így is van). Ezért beszélünk és beszélünk, mintha az életünk múlna rajta.

Igazából a hallgatás erő!

Kierkegaard filozófus mondta: „ Az üres fecsegés, mindig a valódi beszéd előtt jár és a gondolatok korai felfedése gyengíti az utána következő tetteket.

Bárki képes saját magáról beszélni, még egy gyermek is tud fecsegni és pletykálkodni. A legtöbb ember nagyon jó abban, hogy fényezze és eladja magát. Hogy miben rosszak? A hallgatásban.  A képességben, hogy szándékosan kivonják magukat a társalgásból, és kibírják megerősítések nélkül.

A HALLGATÁS AZ ERŐS ÉS ÖNBIZALOMMAL TELI EMBEREK PIHENÉSE.

Szabály: Sose indokold gondolataidat és cselekedeteidet, csak ha muszáj. Lehet, hogy később valami jobb indok jut majd az eszedbe.

Nem a stratégiai rugalmasság az egyetlen előny, ha csendben maradsz, amíg mások beszélnek. Pszichológiailag is hasznos.

Hésziodosz görög költő is erre gondolhatott, amikor azt mondta: „ Az ember legnagyobb kincse, a szófukar nyelv.”

A beszéd kimerít minket. A beszéd és a cselekvés ugyanazokért az erőforrásokért harcol.

Még az is jelentős mértékben gátolja az intuíciót és az áttörések elérését, ha komoly problémák megoldásán dolgozva fennhangon beszélünk magunkban. Miután oly sok időt töltünk gondolkodással, magyarázatokkal és beszéddel az adott feladatról, elkezdjük úgy érezni, közelebb jutunk a célhoz. Vagy ami még rosszabb, amikor nehézségbe botlunk, inkább félredobjuk az egész feladatot azzal, hogy mi már mindent megpróbáltunk, holott ez nincs így.

Minél nehezebb a feladat, minél kétségesebb a siker, annál költségesebb lesz a beszéd és annál távolabb kerülünk a valódi felelősségtől. Elszívja belőlünk az energiát, melyre pedig hatalmas szükségünk volna, hogy legyőzzük az akadályt. Az akadályt, ami köztünk és a kreatív önkifejeződés között áll. A siker 100%-os erőfeszítést követel részünkről, a beszéd azonban leforgácsolja ennek az erőfeszítésnek egy részét, mielőtt még fel tudnánk használni.

Azt hisszük, hogy a beszéd terápia. Mondhatnám: Órákig beszéltem erről a dologról. Csak számít ez is valamit, nem igaz? válasz: NEM.

A jó munka valódi küzdelem. Kimerítő, félelmet keltő. Nem mindig, de amikor benne vagyunk, akkor érezhetjük így. Beszélünk, hogy kitöltsük az űrt és a bizonytalanságot. Az üresség a legtöbb ember számára félelmetes….

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Bővebb információ az Adatvédelmi tájékoztatóban olvasható.

Bezárás