Tavaly remek kis rendezvény volt, ezért természetes, hogy idén is ott leszünk!

Velünk tartasz?


Úgy gondoljuk, hogy egy magára valamit is adó HR-szakembernek időnként meg kell látogatnia a szakmai kiállításokat és konferenciákat. A Personal Hungary pedig pontosan ez, egy olyan szakmai kiállítás, ahol több színpadon is magadba szívhatod az aktuális trendeket és tudást, de emellett hasznos kapcsolatokat is építhetsz a kiállítókkal (például velünk).

Eljössz idén? Meghívhatunk?

Szívesen várjuk azon személyek jelentkezését, akik a Personal Hungary emberi erőforrás-menedzsment kiállításra szeretnének ingyen belépőjegyet kapni 2018. november 7-8-ára.

Ehhez nem kell mást tenned, mint:

  1. Megnézni a programot itt (5 perc).
  2. Like-olni a Munka-Társ Facebook-oldalát (1 perc).
  3. Kigondolni minimum 3 jelzőt új weboldalunkkal kapcsolatosan (5 perc). Észrevételeket, tanácsokat is szeretettel fogadok, hogy hasznos és tartalmas oldalt hozhassunk létre.
  4. Megmondani, szerinted miért nevezhetjük magunkat etikus munkaközvetítő cégnek. Nyugodtan cizellálhatod, mert el fogom olvasni!  Amennyiben csak gondolatokat, jelzőket írsz le, akkor azzal is boldoggá teszel. (3 perc)
  5. Regisztrálni a kapott meghívó alapján (e-mailben érkezik majd) (2 perc).
  6. A kiállításon beköszönni a standunkhoz (2 perc és még nyerhetsz is).

Áll az alku?

Ha a fenti kéréseket megoldottad, akkor az alábbi adataidra van szükség:

 

Personal Hungary jegyet szeretnék

12 + 9 =

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Bővebb információ az Adatvédelmi tájékoztatóban olvasható.

Bezárás